Ha nyitott szemmel jársz, bárhol csodákra bukkanhtsz

A Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadójától minden évben karácsonykor és húsvétkor csomagot kap a környékünkön mindenki és tudtommal sok más helyen is. A szervezet tagjai olyan emberek, akik valamilyen fogyatékosság miatt nem tudják használni kezüket, így lábbal, illetve szájjal készítik el képeiket. Az egyesület tagjai különböző képeslapokhoz, ajándékkísérő kártyákhoz, illetve naptárakhoz készítenek festményeket. Sokáig csak a szép képeket láttam és olyan távolinak tűnt ez az egész. Nyilván tisztában voltam vele, hogy ezeket a festményeket szájjal, illetve lábbal festették, de valahogy olyan messzinek tűntek ezek az emberek. 

Egy napon azonban nagymamám hívta rá fel a figyelmemet, hogy az egyik nő, akinek a művei szerepelni szoktak a sorozatban a városunkban született, és a mai napig itt is él. Ez a lány Szabó Szonja, aki 1978-ban született Tatán. Szonja kezdetben egészségesen fejlődött, azonban hat hónapos kora körül megállt a súlygyarapodása. Kiderült, hogy nem jól fejlődik a csípőízülete. Két és fél éves korában állapították meg, hogy a betegségének neve Little-kór. Szonját sokszor megműtötték, de a műtétek többsége rontott az állapotán, így egy idő után szülei nem engedték a további műtéteket. A betegsége végtagjaira és beszédjére is kiterjedt, így a vele készített interjúkra írásos formában válaszol, illetve a kiállítás megnyitóin sem tud sajnos szóban mesélni műveiről, hanem egy arra felkért személy olvassa fel az általa megírt köszöntőt.

Szonja már kiskorában is szívesen rajzolt. Ekkor még kezét használva, de ez egyre nehezebbé vált számára. A tatabányai Rehabilitációs Intézetben tanult, itt figyelt fel rá a konduktor. Az ő javaslatára próbálta meg a festést a szájával, ami így sokkal gyorsabban ment neki, mint kézzel. A festés egyre jobban ment neki, így Sebestyén J. András szakkörébe kezdett járni. A foglalkozásokon ő volt az egyetlen mozgássérült, illetve az egyetlen szájjal festő. „Gyakran hangoztatta: Én vagyok a jó példa arra, hogy a festés nem kézügyesség dolga, hanem agymunka. A filcet azért választottuk eszközként, mert a kocsimra egy kis asztal volt szerelhető, és azon ez fért el a legkönnyebben, illetve ezt tudtam legtisztábban használni. A pontozásos technikára magamtól jöttem rá. Kevésnek találtam a színeket, ezért megpróbáltam egymásra rakni. Ez viszont csak úgy ment, ha levegős volt a tér. Rájöttem arra is, ha az ajkaimat gyorsabban mozgatom, akkor gyorsan is tudom mindezt csinálni. Ma már nagy rutinnal készülnek az ilyen jellegű képeim. Sikerült kialakítani általa egy saját stílust, ami által képeim könnyen felismerhetőek és beazonosíthatók lettek. Sajnos András bácsi azóta már eltávozott, de tudom, hogy rajtam tartja a szemét, és változatlanul örül sikereimnek. Jelenlegi tanárom Szigetvári Krisztina grafikusművész. Ő avatott be az akvarell és az olaj festés rejtelmeibe. MA már ezt a technikát is használom, de gyakran ötvözöm az olajat és a filcet, és bevallom, ezt szeretem a legjobban.”/Szabó Szonja/

A Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének több, mint húsz éve tagja, képeslapokon, naptárakban láthatóak alkotásai, és kiállításai is szoktak lenni- főként Tatán, illetve Tatabányán-, de nem csak határainkon belül. Hollandiába és Prágában is kiállították már képeit, sőt a venezuelai nagykövet is meglátogatta egy kiállítása kapcsán.





A festés mellett Szonja szívesen sportol szabadidejében. Alapító tagja a Tatabányai Humanitás SE boccia csapatnak, akikkel 2011-ben országos bajnok lett BC3-as kategóriában.

„Nem szeretem a nagy szavakat, de azt kell, hogy mondja, hogy a festés az életem értelme. Általa találtam meg lelkem békéjét, a harmóniát, a természet szeretetét, észrevenni a szépet, örülni, szeretni, elfogadni és elviselni. A sikerek pedig önbizalmat és tartást adtak, és adnak. Tartást ahhoz, hogy ma már ne zavarjon, hogy tolókocsiban ülök, hogy csúnyán áll a kezem, hogy nehézkesen beszélek. Hiszek a sorsszerűségben, és kárpótlásban. Ezért hálás vagyok a sorsnak, hogy megajándékozott tehetséggel.”/Szabó Szonja/